X

Az ön böngészőjét rendszerünk nem támogatja.
Kérjük, frissítse böngészőjét!


Az Anna Kirschner Photostudio az „Átváltoztatásra” specializálódott, ami annyit tesz, hogy magán emberekről készítünk divatfotókat, illetve magazin jellegű képeket. Mindezt a tökéletes végeredmény kedvéért stylist-tal, fodrásszal és sminkmesterrel.

Ahogy a stúdióvezető szokta mondani: „Ide akár futás után, melegítőben is lehet jönni, hiszen a végén úgy is egy igazi szupersztár köszön vissza a képekről.” Az izgulás-mentes és önfeledt mosolyok úgy születnek a képeken, hogy ez - az országban jóformán egyedülálló módon – az egyetlen olyan stúdió, ahol a stáb kizárólag nőkből áll.

De hogy mire is számíthat az ember, ha belép a nemrégiben új helyre költözött stúdióba? Leginkább igényes környezetre, mosolygós arcokra és barátságos szakemberekre.

Ezután az átváltoztató szobában történik az egyeztetés. Majd közösen kiválasztjuk a számodra legelőnyösebb ruhát, cipőt illetve kiegészítőt. Ha megvan a tökéletes ruha, jöhet a tökéletes smink, majd a tökéletes frizura Bukor Ágnessel. Amikor minden készen áll ahhoz, hogy elkészüljenek a divatfotók, Kirschner Anna veszi kézbe az irányítást és nekiáll egyesével megkomponálni az összes képkockát. Vagyis a divatfotók mindegyike a legelőnyösebb szögből, a legelőnyösebb pózban készül el. Erről pedig folyamatosan meggyőződhetsz, mivel már a fotózás közben, a fényképezőgép kijelzőjén szembesülhetsz „címlap önmagaddal”. Ennek a profizmusnak köszönhető, hogy a fotózás után az összes képet megkapod, hiszen retusálás nélkül is hibátlan egytől-egyig.

Persze ha valóban úgy szeretnél kinézni, mint a világsztárok a magazinok címlapján, akkor érdemes néhány képet retusáltatni, mivel igazán tökéletesen kinézni nekik is csak digitális harmonizálással sikerül.

Ha olyan valaki véleménye érdekel, aki már átesett a varázslaton, akkor a vélemények oldalon megnézheted az elkészült fotókat, vagy elolvashatod a több mint 100 beszámolót az élményről.

Ha kíváncsi lettél, mi rejtőzik még Benned örömmel átváltoztatunk. Nemre és korra való kitétel nincs, mindenkit szeretettel várunk!


lépésről-lépésre

Nagy sikernek örvendenek az Átváltoztatás csomagjaink.
A véleményekből is kiderül, hogy minden fotózással kapcsolatos kívánságot teljesíteni tudunk. Ahogy a csomagokban szerepel, stylistunk segít kiválasztani a ruhát, cipőt és kiegészítőket, sminkmesterünk pedig elkészíti a sminkeket. Ezután kezdődik a fotózás. A ruhákhoz előzetesen szükségünk lesz a pontos méreteidre (konfekcióméret, mellbőség, derékbőség, csípőbőség, magasság, melltartóméret, cipőméret) és egy egészalakos fotóra.


1.

Ruha-, cipő- és kiegészítő választás stylistunk segítségével

2.

A kiválasztott ruhákhoz sminkmesterünk elkészíti a sminkeket

3.

A fotózáshoz külön megrendelésre alkalmi frizurát készítünk, ami hajsütést, vasalást és feltűzést tartalmaz

4.

Az előkészületek után kezdődik a stúdió-fotózás, ahol megmutatjuk és beállítjuka pózokat, illetve folyamatában is megmutatjuk az elkészülő fotókat, ezzel is bevonva modellünket az alkotásba


A fotózás után az összes elkészült képet átadjuk DVD-n. A retusált fotók 10 munkanapon belül készülnek el és e-mailben küldjük el őket.

kérj időpontot!



rólunk





Bezár